Ahh.
El kell mesélnem neked valamit.
Tegnap láttam a vonaton.
De nyugi, úgy átvezetek a témára, besírsz.
Megmutatom, hogyan tudod konvertálni azokat a feliratkozókat, akiknek eddig meg sem fordult a fejében a vásárlás.
AZÉ’ AZ NEM SEMMI ÁM!
De tök egyszerű dolgod lesz.
Szóval.
A sztori.
Kimondottan undorító szokásomnak tartom, amikor gátlástalanul hallgatózok, vagy épp bámulom mások mit csinálnak a telefonon.
Volt már pár érdekes találásom.
A múltkor Veszprémbe buszozva konkrétan végig olvastam egy beszélgetést a szeretővel. Ki mit mond otthon, hol van a találkozó, satöbbi.
DURVA!
De tegnap is egy pár magánéletébe láttam bele.
Épp közösen szerkesztették, a “termékenység.xls” dokumentumot, amiben minden benne volt. Egyik oszlopban a napok, egy másikban az együttlétek.
A látott információk alapján azt tudom mondani, hogy az intimitás, a legtermékenyebb napokra korlátozódott. Azon kívül semmi. Akkor viszont napi kettő is belefért.
Most mondhatod, hogy mekkora paraszt vagyok.
DE!
Totál igazad is van.
Nem szép dolog mások magánéletét bámulni, de ez van.
Nekem elég fura az Excel táblában vezetett szexuális élet, de értem a lényeget.
De van, amit nem értek.
Biztos ismersz ilyen “okosórás” embert.
Tudod, aki egy lépést sem tesz anélkül, hogy be ne állította volna a kültéri gyaloglást az órán. Ébredés után az első dolga megnézni, hogy mit ír az óra az alvás minőségéről. Meg semmi baja, de ránéz az órára:
“ÚÚÚÚRISTEN, AZT ÍRTA STRESSZELEK!”
Elnézést, ha megbántalak, de én igyekszem kerülni ezt a típust.
Ez a “PISÁLÁS KÖZBEN IS LEGYÜNK PRODUKTÍVAK” hozzáállás engem taszít.
Azon szoktam gondolkodni, hogy az *ÓRÁSOK* vajon a együttléteket is kielemzik?
“Pista basszus, még csak 242 kalóriát égettem el, az átlag pulzusom meg nem ment 140 fölé, kicsit belehúzhatnál!”
Tudom, tudom, gonosz vagyok.
Szóval.
Az elektromos rollerek iránt érzett ellenszenvről már többször írtam.
*BEZÚZNI AZ ÖSSZESET*
Hasonló érzéseket tápláltam az okos órákkal kapcsolatban is.
EDDIG!
Jó, ha valaki Messenger értesítéseket kap a kezére, azt még most is pénzbüntetéssel jutalmaznám.
ELŐSZÖR.
Aztán közmunka.
Végül golyó általi kötél.
De az utóbbi időben arra jutottam, nem lenne rossz egy óra a sportoláshoz.
Aztán jött egy ügyes szövegíró kolléga, aki a “TALÁN” hozzáállásomat “AKAROOOOM”-ra változtatta.
Tudatosan, vagy véletlen.
Azt nem tudom.
Egyszerűen csinálta.
Írt az előnyökről.
“Huhh, Balázs, komolyan, ennyit akartál kihozni ebből?”
Ismersz.
Nem (csak) a szokásos szarságokról írt, amiről mindenki más:
“Egészségügyi adatok, fitnesz funkció, beépített kutyafasza, blablabla…”
Leírta mennyire király úgy elmenni futni, hogy nincs nálad semmi más, csak az óra.
Ahh, mondom, testvérem, nekem pont ez az álmom.
Írt róla, hogy ha ez a cél, akkor olyan órát érdemes választani, amiről tudok zenét hallgatni.
Amivel esetleg tudok fizetni.
Olvasás közben éreztem, ahogy a húszezresek csúsznak kifelé a zsebemből, én, az *OKOSÓRA GYŰLÖLŐ*, meg nyálcsorgatva válogat.
Szóval.
Ha van egy cuccod, kilistáztad már az előnyöket, akkor csak annyit kell tenned, hogy variálod őket.
Az egyik levélben írsz arról, aztán meg erről. Utána kihangsúlyozod azt, aztán részletesen beszélsz a másikról.
Nem tudhatod biztosra, melyik apró előny, melyik apró sztori győz meg valakit.
Kicsit olyan ez, mintha boxolnál.
A piac nagy része állandóan jobb egyenesekkel próbálkozik.
De az “ellenfél” már jól védekezik.
Mert mindig ugyanaz jön.
Könnyű rá felkészülni.
Te meg jössz, és váltogatod az ütéseket. Jobb egyenes, bal horog, jobb felütés, bal csapott.
PÁM. PÁM. PÁM.
Érted, ugye?
Szerencsére nem kiütni akarod a feliratkozóid, csak eladni nekik egy király cuccot.
- Balázs
Hamarosan elkészül a negyedik nyomtatott hírlevél. Kollégák augusztus 23-ai rendezvényéig már az is a kezedben lesz: https://vavrekbalazs.hu/checkouts/e-mail-meetup/
Basszus, elmész ide, olvasod a nyomtatott hírlevelet, és a bevételed egyre nagyobb része jön a listádról.
A konkurensed meg még mindig azon agyal, hogy el kellene kezdeni hírlevelezni.
SZOPOÓÓ!!
|